Cikkek
Hogyan nyertem vissza az egészségemet?
Az egészség: test, lélek és szellem harmóniája. Az érzékeny egyensúly azonban a nem megfelelő életmód következtében könnyen felborul és betegségekhez vezet. A fonixmadar.hu azokat az információkat gyűjti össze, amelyek segítenek az egészség megőrzésében, a betegségek megjelenésének elkerülésében, a megelőzésben, egy teljes, tudatos élet megvalósításában.
Az egészségeseknek figyelemfelhívó: az időben történő életmódváltás, a kiegyensúlyozott és tudatos életvitel segít megelőzni a betegségek kialakulását. Változtassunk addig, amíg erősek és egészségesek vagyunk! Hiszen mindenkinek kötelessége, hogy egészséges legyen!
A betegeknek hitet ad, hogy ne adják fel a reményt és mindent próbáljanak meg a gyógyulás érdekében! Hiszen igazi öröm, amikor valaki újra egészséges, egész életet él, felfedezi valódi énjét, igazi önvalóját, az ebben rejlő nyugalmat és boldogságot.
A szeretet, a hit és gondoskodás annak is esélyt ad a túlélésre, aki már majdnem feladta és már nem számít rá. Néhány évvel ezelőtt én is esélyt kaptam, hogy hosszú évek után felépüljek a nyugati orvostudomány által kezelhetőnek, de nem gyógyíthatónak tartott női betegségéből, az endometriózisból. Engem egy holisztikus szemléletmódú terapeuta indított el az egészség, és az újjászületés útján, aki segített helyreállítani bennem a gyógyító erőt, és akinek örökké hálás leszek.
A fonixmadar.hu oldalon szeretném megosztani tapasztalataimat, milyen módszerekkel sikerült felülkerekednem ezen a fájdalmas női betegségen, az endometriózison. Azt is elmesélem, hogyan kezdtem el újra szeretni önmagam, hogyan kezdtem el felfedezni a testem, hogyan változott meg gondolkodásmódom, hogyan alakult át, újult meg és teljesedett ki az egész életem.
A fájdalom tüzén átégve, majd lecsendesedve és megnyugodva megtanultam a türelmet, a kitartást, visszanyertem a lelki békémet, a hitemet magamban, barátaimban, az emberekben és a gyógyulásomban.
Mivel sokan azért nem mernek belevágni az életmódváltásba, mert azt gondolják, hogy nem fér bele a mindennapjaikba, ezért gyakorlati ötleteket is adok, hogyan lehet a tudatos életmódot megvalósítani, hogyan lehet egészségesen étkezni, mit hol lehet, és hol érdemes beszerezni, milyen könyveket érdemes elolvasni, milyen módszerek léteznek a meditálásra, stresszoldásra, relaxálásra.
Hogy miért érte meg az életmódváltás?
mert azóta...:
- felépültem egy krónikus betegségből
|
Nagyon fontos, hogy az egészség útján mindenki következetesen haladjon végig, ne forduljon vissza és ne tegyen kitérőket. A helyes légzés, a rendszeres mozgás és az egészséges táplálkozás akkor lesznek hatásosak, ha beépülnek mindennapi életünkbe. Igaz ez az alternatív gyógymódok alkalmazására is, egy-két alkalmas kezeléstől senki ne várjon csodákat, és egészségtelen életmód mellett az alkalmanként végzett természetes gyógymódok sem hozzák meg a kívánt eredményt.
A test, lélek és szellem egyensúlyának helyreállításához és megőrzéséhez rendszeresség, kitartás és türelem szükséges. Kívánom, hogy a honlapon bemutatott módszerek és ismeretek közül mindenki találja meg azokat az utakat, amelyek legmegfelelőbbek egészsége számára!
Nyáron begóniákat ültettem az erkélyre. Azonban elszámoltam magam és az egyik kis virágnak nem jutott hely a nagy ládában. Találtam neki egy kis cserepet, beleültettem és gondosan az erkély egyik sarkába helyeztem. A kis begónia szépen növekedett addig a napig, amikor egy nagy vihar az erkély szélére sodorta, és az erős szél a vasrács résén keresztül négy emelet magasból a földre lökte. Hazaérve csak a kis virág maradványait találtam az erkélyem alatt. Úgy tűnt a zuhanást nem éli túl, mégis úgy döntöttem megérdemel egy esélyt a túlélésre. Összeszedtem az összetört kis leveleket és virágokat, új földbe tettem, meglocsoltam és vártam mi történik begóniámmal. Úgy éreztem, hogy az erkélyre nem akar többé kimenni, ezért az ablakba helyeztem, hogy szívja magába a napsugarakat. A zuhanás egy júliusi napon történt, karácsonykor megerősödve és kivirulva még mindig az ablakon nézegetett kifelé. A többi begónia, mivelhogy egynyári virág, már hetekkel ezelőtt elpusztult és elvirágzott. Nap mint nap szeretettel nézegetem a túlélő kis virágot, ami hamvaiból született újra és most kis piros szirmaival mosolyog a világra.
főnixmadár